Békésen pihentem a kis lakásomban, amikor éktelen sikításra lettem figyelmes. Felpattantam a fotelból és kinéztem a nappaliba, ahol egy sikítószellem mozgott és "énekelte" halál dalát. Tudtam, hogy mit tart a hiedelem, kissé meg is ijedtem, főleg a szellem kinézetétől, olyan volt, mintha egy tó fenekéről jött volna éppen fel, sokáig azonban nem "csodáltam" a teremtményt, felkaptam a földről a sálamat és körbe tekertem vele a fejem, olyan módon, hogy betakarja a fülem a sál egy része, így valamennyire tompítva a sikoltozást. Fejembe száguldoztak a gondolatok, hogyan is távolíthatnám el legegyszerűbben a szellemet. Aztán kiválasztottam az egyik lehetőséget. Kivittem a nappaliba a szobámból egy dobozt és beleraktam a legféltettebb kincsemet, a sav-a-juj nyalókámat, a legfinomabb dolgot, amit csak el lehet képzelni, arra gondoltam hátha a szellem megkívánja és be tudom így csalogatni a dobozba és bezárni, de sajnos nem így történt. A szellem továbbra is folytatta dalát és rá se hederített a dobozba helyezett nyalókára. Csalódottan hajtottam le a fejem és ez volt a szerencsém, ugyanis megpillantottam a földön egy falevelet. A szobámból nyíló ajtón át leszaladtam a lépcsőn és kintről behoztam a lehullott faleveleket, aztán amilyen hangosan csak tudtam zörögtem a falevelekkel, hogy elnyomjam a banshee hangját. Sikeresen elnyomtam vele a sikítást, amit azonban a szellemnő nem preferált, ezért még éktelenebb ordításba kezdett,én pedig még jobban zörgettem a leveleket. A banshee a végére már annyira sikított, hogy a zöld feje inkább már vöröses színt vett fel, aztán a szellem, mint aki jól végezte dolgát "halkabban" sikítozva távozott a házból, majd hangját, szerencsére egyre gyorsabban elnyelte a távol. Én meg, hogy megnyugodjak kivettem a dobozból a nyalókám és megettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése