Eljöttek a sötét idők a házimanók számára. A Mágiaügyi Miniszter már nem hajlandó velük, és a jogaikkal foglalkozni. Nem értem... Ha eddig nem volt ezzel gond, és sok-sok éven keresztül működött, akkor most hol is a probléma?
Egy csomó ismerősöm házimanóját elvitték, és kivégezték. Köztük az egyik a miénk volt. Az üresség, amit bennem hagyott arra ösztönözz, hogy az egyetlen ép házimanómat megmentsem a rossz végzettől. Eddig aláírásokat gyűjtöttem, csapatokat alakítottam, de semmi nem volt elég. Most ki fogam deríteni, hogy miért változtatta meg a miniszter a véleményét. Kora este van. Gyorsan felveszek egy sötétebb színű farmert, egy pulcsit, a zoknis fiókomból kikeresem a szerencsehozó zoknimat, a hajamat copfba kötöm, és a megszokottnál erősebben kötöm meg a cipőfűzőmet. Ettől valahogy biztosabbnak érzem magam. Azon gondolkodom, hogy kelleni fog-e valami, amivel megvédhetem magam. Úgy döntök, hogy a pálcám elég lesz.
Amikor a minisztériumba érek, az egész épület elhalt. A pulthoz lépek, és teljesen mást kérdezek, mint amire kíváncsi vagyok. Igazából tudom, hogy úgy sem beszélhetek a miniszterrel, és azért követem el ezt a lépést. kérdezek. A lényeg, hogy bejussak a minisztériumba. A liftbe szállok, és megkeresem a célponthoz szükséges gombot. Nagyon izgulok. Még sosem csináltam ilyen dolgot, ezért nagyon figyelmesnek kell lennem. Kiszállok a liftből, és elindulok a folyosón. Csak egy hang hallható. Olyan halkan járok, ahogy csak tudok. Szinte már settenkedek. Nem tudom miért, de úgy érzem a hangot kell követnem. Azt teszem. Mikor elérem, bekukucskálok a résnyire nyitott ajtón. Az előttem lévő kép borzalmas. Egy vámpír manipulálja a minisztert. A középidős ember lábai mellett egy tőr hever. Az asztala meg vizes a leborított kacsótól. A vérszívó a nyakánál fogja a minisztert, és azt parancsolja, hogy még holnap vadássza le az összes házimanót. A hír hallatán a szobába lépek, kezemben a pálcám. A vámpír a földre dobja a minisztert, a másik pillanatban meg a levegőbe kerülök. Azt kérdezi tőlem, hogy mit hallottam, és hogy miért vagyok itt. Érzem, hogy az adrenalin a testembe terjed szét. A szívem egyre hevesebben ver. Egyszer csak valaki hátba szúrja a vámpírt. A tőr pengéje a mellkasából áll ki. A földre zuhanok, ahogy a vámpír lerogy.A teste egy petárdapukkanáshoz hasonló hanggal eltűnik, és csak hamvak maradnak. Mögötte egy kis teremtmény áll, aki nem más, mint a saját házimanóm. Nagyon örülök a látványnak. Kiderült, hogy Balbir követett, mert tudta, hogy mire készülök. Átöleltem. A szememből egy könnycsepp szökött.
Miután mindent elmeséltem a Bűnügyieknek, ők is elmondták, hogy igazából a házimanók be voltak zárva, és hogy az összes még mindig él, így hát mindenki visszakaphatta a sajátját, köztük én is.
Egy csomó ismerősöm házimanóját elvitték, és kivégezték. Köztük az egyik a miénk volt. Az üresség, amit bennem hagyott arra ösztönözz, hogy az egyetlen ép házimanómat megmentsem a rossz végzettől. Eddig aláírásokat gyűjtöttem, csapatokat alakítottam, de semmi nem volt elég. Most ki fogam deríteni, hogy miért változtatta meg a miniszter a véleményét. Kora este van. Gyorsan felveszek egy sötétebb színű farmert, egy pulcsit, a zoknis fiókomból kikeresem a szerencsehozó zoknimat, a hajamat copfba kötöm, és a megszokottnál erősebben kötöm meg a cipőfűzőmet. Ettől valahogy biztosabbnak érzem magam. Azon gondolkodom, hogy kelleni fog-e valami, amivel megvédhetem magam. Úgy döntök, hogy a pálcám elég lesz.
Amikor a minisztériumba érek, az egész épület elhalt. A pulthoz lépek, és teljesen mást kérdezek, mint amire kíváncsi vagyok. Igazából tudom, hogy úgy sem beszélhetek a miniszterrel, és azért követem el ezt a lépést. kérdezek. A lényeg, hogy bejussak a minisztériumba. A liftbe szállok, és megkeresem a célponthoz szükséges gombot. Nagyon izgulok. Még sosem csináltam ilyen dolgot, ezért nagyon figyelmesnek kell lennem. Kiszállok a liftből, és elindulok a folyosón. Csak egy hang hallható. Olyan halkan járok, ahogy csak tudok. Szinte már settenkedek. Nem tudom miért, de úgy érzem a hangot kell követnem. Azt teszem. Mikor elérem, bekukucskálok a résnyire nyitott ajtón. Az előttem lévő kép borzalmas. Egy vámpír manipulálja a minisztert. A középidős ember lábai mellett egy tőr hever. Az asztala meg vizes a leborított kacsótól. A vérszívó a nyakánál fogja a minisztert, és azt parancsolja, hogy még holnap vadássza le az összes házimanót. A hír hallatán a szobába lépek, kezemben a pálcám. A vámpír a földre dobja a minisztert, a másik pillanatban meg a levegőbe kerülök. Azt kérdezi tőlem, hogy mit hallottam, és hogy miért vagyok itt. Érzem, hogy az adrenalin a testembe terjed szét. A szívem egyre hevesebben ver. Egyszer csak valaki hátba szúrja a vámpírt. A tőr pengéje a mellkasából áll ki. A földre zuhanok, ahogy a vámpír lerogy.A teste egy petárdapukkanáshoz hasonló hanggal eltűnik, és csak hamvak maradnak. Mögötte egy kis teremtmény áll, aki nem más, mint a saját házimanóm. Nagyon örülök a látványnak. Kiderült, hogy Balbir követett, mert tudta, hogy mire készülök. Átöleltem. A szememből egy könnycsepp szökött.
Miután mindent elmeséltem a Bűnügyieknek, ők is elmondták, hogy igazából a házimanók be voltak zárva, és hogy az összes még mindig él, így hát mindenki visszakaphatta a sajátját, köztük én is.