Időutazás

Cathleen Leah Wood

Úgy döntöttem, hogy ha kipróbálhatnám az időutazást, akkor valószínűleg elutazok 2020 - ban, Írországban. Keresnék egy zöld hegyvidéket, ahol elkezdeném építeni a Grácia Roxfortot. Az egész kék márványból készülne :D. Olyan magas lenne, hogy a tornyai az égig érnének. A legfontosabb amit nem felejtenék el megépíteni egy kút lesz, mely az iskola merengője lenne. Ott lakozna az Grácia összes élmény emlékei. Végül küldenék minden örök diáknak baglyot, hogy megépült az álomhely, és szeretettel várunk mindenkit a nyitó bálon.

Remélhetőleg az professzorok akkor is elvállalják a tanítást.

A nyitóbál témája az ősz lenne. A bálterem narancssárga, barna, piros és bíbor színben pompázna. Mindenhol szét lennének szórva falevelek, amelyek egy erdő hatását keltenének. A fények nem lennének annyira erősek, inkább olyan kora estéhez hasonlóak. Az asztalok tele lennének finomságokkal - mézes puszedlik, csokis torták, muffin-ok stb. Az egyik legkülönlegesebb a hósipka lenne. Mindenkinek lenne egy a nevével ellátva. Azért különleges ez a süti, mert nem engedi majd elfelejteni a Grácia estét, a barátokat, és a jó kedvet. Viszont az est fénypontja a Grácia nápolyi lenne - nápolyiból készült Grácia kastély. Az összes egy óriási ezüst tálcán a bálterem közepén állna. Mindenki körülötte táncolna. És ha valaki véletlenül meg akarná kóstolni, nyugodtan megteheti, ugyanis az elvett nápolyi varázslattal rögtön visszapótolná magát.

A sok báli ruha, nevetés, öröm és jókedv végül a merengőben kerülne, mint fő emlék Grácia örökké néven. Így hát a további diákok is tudni fogják, hogy épült meg az iskolájuk, és hogy a Grácia diákjának lenni az élet egyik legjobb élménye.

Időutazás

Lisa McDevon

 

Ha ki próbálhatnám az időutazást először megkeresném azt, aki elkészítette az első nápolyit, és gratulálnék neki. Ez az egyik kedvenc mugli édességem. Nagyon finom, ajánlom minden varázslónak és boszorkánynak. Ajánlanám neki, hogy kicsivel kevesebb mézet használjon, mert különben túl édes. Aztán a nagyon távoli múltba mennék, ahol akkora falevél van, hogy ki kell kerülni, mert átmenni rajta lehetetlenség. Utána meglátogatnék egy hósipkás hegyet, a jövőben, magasabbat, mint a Mount Everest, és megmásznám, hoznék róla valami érdekeset és pár napig a tetején maradnék, hogy végre én is bekerülhessek valamivel a jövőbeli történelembe. Ezt követően elutaznék a jövőbe és megnézném, hogy alakul a muglik és a varázslók sorsa. Az utazásokat befejezvén az emlékeimet betenném az itthoni merengőmbe, hogy később, ha már nem emlékeznék rá, fel tudjam idézni, úgy mintha aznap történt volna.

Időutazás

Jean Susan Black

Jean épp a szobájában lévő merengőt vizsgálgatta. Szerette volna néhány röpke órára elfelejteni a sulit, és erre kitűnő alkalmat kínált a tárgy. Már tudta is melyik emlékébe akar elmerülni. A kedvenc ünnepe a karácsony volt, tehát emellett döntött. Az emlék egy világos, hangulatos szobába repítette, ahol vidám, karácsonyi zene szólt. Az emlékben Jean még csak négy éves volt, tehát roppant szórakoztatónak tartotta a Mikulásnak öltözött apját. Az angyalkák karácsonyi nápolyit és mézes süteményt kínáltak. Az ablakból látni lehetett a hósipkás hegyeket, és az arany falevelekkel díszített karácsonyfát az udvar közepén. Jean nagyot szippanott a kellemes fahéj illatú levegőből. Még megvárta, amíg az emlékbeli Jean kicsomagolja ajándékát, élete első babaházát, majd visszament a jelenbe. Már a szobájában ült, mikor barátnője beszólt az ajtón: Gyere már, kezdődik a bájitaltan!

Időutazás

Susan Jessica Gartner

Mindenféleképpen el tudnám magam képzelni, amint egy öreg, ősz bácsi beültet egy rozoga, elrozsdásodott szerkezetbe, amit még most tesztelnek. Biztosan izgatott lennék és hasonlóan érezném magam, mintha egy merengőbe kötöttem volna ki, véletlenül. Megfordulna velem a világ, majd pillanatokkal később kiszálnék a rozoga vasszerkezetből és már nem egy laboratóriumban, hanem egy réten, hósipkás hegycsúcsokkal körülvéve találnám magam. Megállapítva az 1400 évek kellős közepén állhatnék, ahogy a professzorral megbeszéltük. Olyan lennék, mint egy szellem. Az emberek nem vesznek észre, mégis ott vagyok. Egy harc közepén állnék és nézve a technikát a jelenetet, ahogy az akkori muglik éltek. Felmérném, hogy milyen volt a harc, milyen nehár lehetett.

Pihenni leülnék a fűbe, távol a rothadó embertestek tömegétől és a zsebemben található maradék mézes nápolyit nyammognám el, elgondolkozva, hogy érdemes lett volna itt élni.

Aztán eltávozva bemennék a régi angliai faluhoz, ahol zsibongana az élet. Beülnék egy kocsmába, vagy netán benéznék egy akkori házba, ahol épp egy öreg varázsló tanakodik, azon a módszeren amit mi, a saját korunkban már jól ismerünk. Elüldögélnék estig, talán még el is aludnék, s egy hordó tetején egy falevél hullana rám, s jelezné, hogy itt az idő, indulás haza!