Most, hogy szerencsém lett bejutni a Rejtélyügyi Főosztályra felakarom fedezni az összes termét. Az 54. metrón utaztam ide, a nagy hideg miatt lábmelegítő volt rajtam az egész úton. Amikor beléptem a terembe, nagyon megijedtem hiszen a fényforrás eltűnt, így nem láttam, hogy merre is jöttem be. A velem szembelévő ajtó felé vettem az utam és kinyitottam az ajtaját. A teremben az egyetlen fényforrás egy üvegszökőkút volt. Becsaptam magam mögött az ajtót, és indultam a szökőkút felé. A belsejében szürkés anyag csillámlott és kavargott. Érdekes hangok szűrődtek ki belőle:
-\"Gyere! Majd mi segítünk. Csak rád várunk\".
Rettentően érdekesnek tartottam a kiszűrődő hangokat és belemártottam a mutatóujjam a szökőkútba. Abban a pillanatban a túloldalról valaki megfogta a kezem és áthúzott magával. Minden kavargott körülöttem és nagyon hűvös lett, majd egy halk dobbanás kíséretében egy teljesen más világban találtam magam. Mindenből nyolcat láttam magam körül, ám ez a téves információ abból adódott, hogy eltört a szemüvegem.
- Oculum reparo!- segítettem ki magamat.
Abban a pillanatban kitisztult előttem a világ, ebben az érdekes világban minden fekete-fehér volt és nagyon hideg volt. A semmiből előttem termett négy nagyon ijesztő kinézetű szellem. Szemük helye karikás volt, arcukra rászáradt a vér, gyöngynyakláncaik kopottak és hiányosak voltak, ruháik pedig szakadtak és kopottak voltak. Mélyen a szemükbe tekintettem és erősen koncentráltam rájuk, hogy sikerüljön okklumenciát alkalmaznom rajtuk. Az egyik női szellem egyenesen a szemembe tekintett, így kiderítettem, hogy a céljuk nem más, minthogy üzenjek szeretteiknek. Nagy megkönnyebbülést jelentett a számomra, hogy nem valami gyilkos szertartás eszköze leszek. Sorra végighallgattam mindegyik szellemet, megtudtam, hogy kinek akarnak üzenni és, hogy az illetőt hol keressem.
Volt aki rég nem látott szerelmének üzent, volt ki gyermekének árult el egy régi titkot, de volt olyan is aki csak üdvözölte szeretteit. Miután gondosan végighallgattam a szellemeket, varázserejük segítségével sorra elküldtek szeretteikhez, így én elmondhattam, az üzeneteket. Az emberek többsége nagyon örült az üzeneteknek, sokan egy puszival és néhány szelet kaláccsal jutalmazták meg küldöncségem, sajnos az is előfordult, hogy nem hittek nekem és kizavartak a házukból. Az utolsó hölgy akit meglátogattam, az özvegy Mrs. Rawen volt. Megmagyaráztam neki, hogy miért keresem őt és elmeséltem neki férje szavait, valamint felolvastam neki a szerelmes versét. Mrs. Rawen is megajándékozott, két darab ropogós sárgarépával. Az már egyszer biztos, hogy ezt a napot sose fogom elfelejteni.