Találkoztam egy Démonnal

Cornelius Daysmith

- Éjjel riadtam fel egy lidérces álmomból. Visszaaludhattam volna, de az már mindegy. Tehát felriadtam éjnek évadján, verítékben fürödve. A telihold fénye megvilágította a szobám egy részét, valamint a kinti udvart. Szememből próbáltam kidörzsölni a rémálom egyes képeit, majd nyakamat vakarva kipillantottam az ablakon. Egy árny ácsorgott a fűzfa mellett. A szél egy egy nő hangját repítette felém. A hang ezt suttogta: "Segíts!". Felállt a szőr a hátamon, sőt még a szemöldököm is, a síron túli hangtól. Felpattantam az ágyamból, felvettem a taláromat, ami mindig a szobámban hevert valahol és pálcámat szorongatva kifutottam a szobából a bejárati ajtóhoz, amit ezüst kulcsommal kinyitottam. Kiléptem az udvarra és megindultam a fa felé. Kikerültem a kis ketrecet, amiben koboldok szorongatták a rácsot. Ekkor megláttam az árnyat, egy óriás póktestű ember, egy démon. Megtorpantam, csak álltam és álltam, miközben lassan végigmért. Nyolc kezéből karmok álltak ki, nyolc kicsi szeme, körbe fordult a szemgödrében, majd felugrott a levegőbe és rám vetette magát. Össze-visszakarmolt, talán halálra aprított volna, ha nem cselekszem rögtön. Ráfogtam a pálcám a hasára és elkiáltottam magam: "Capitulatus". A lövés fellökte a levegőbe és én kihasználva az alkalmat újra rálőttem egy átkot, de nem akármilyet: "Exbazit". A démon összezsugorodott és én beleraktam egy befőttes üvegbe - amit reggel hagytam kint - és rátekertem a kupakot. Így szereztem ezt a lényt.

- Na, persze! - csóválták a kamu történetemre a fejüket a Caminus klubhelyiségben.

Találkoztam egy Démonnal

Vanessa A. Pellax

Ama derűs hétvégei nap is a szokásos monotonságban telt, s nem is számítottam arra, hogy milyen meglepő fordulatokat tartogat számomra Merlin. Miután a kemény, diófaajtót kulcsra zártam, - s a zsebembe mélyesztettem a sötétkék szerencse kupakomat, mely nélkül sehova se mentem-, a nekem oly kedves park felé vettem az irányt, s már akkor éreztem a megmagyarázhatatlan zsongást a lelkemben. Mintha az összes porcikám érezte volna a közelgő váratlant. Mikor a lábam elérte a park puha földjét, összehúztam magamon a zöld színben virító talárt, mert libabőr lepte el a testemet. Nagy szemekkel pillantottam körbe az alvó, nyugtató színbe öltözött parkon. Nem láttam semmi különöset, de a hallani annál inkább hallottam! Közelgő, súlyos léptek nyomasztó zaja! Egyre hangosabban vettem a levegőt, szinte már ziháltam, pedig egyáltalán nem voltam ijedős fajta boszorkány. Sőt, a bátrabb, érdeklődő típusba soroltam magamat. Az egyik fa mögött egy földre vetődő árnyékot vettem észre, s lassú léptekkel közeledni kezdtem felé. Mikor odaértem, meghallottam az érdes, morgásnak is illő lélegzetvételt.

Ekkor ért az igazi, nem várt meglepetés! A fa mögül egy nagy, fekete bőrű démonféle vicsorgott rám széles szájával. Sárga, hegyes fogairól nyál csöpögött gyorsan a föld felé, borzas szemöldökét homlokáig felhúzta. Arckifejezése ádáz volt, harcias, termete félelmetkeltő. Elakadt szapora lélegzetem, de a kezem csak enyhén remegett. Megijedtem, de egy felfoghatatlan biztonságérzet lengett körbe, így megőriztem hidegvéremet, higgadtságomat. A lény hörgő hangot hallatott, így rögtön felmértem, hogy nem intelligenciától kicsattanó démonhoz volt szerencsém. Elfutni nem akartam - mégis hogy nézne az ki, ha egy büszke, arcanusos prefektus sikítozva szaladgálna egy buta lény elől?! –, így ott maradtam, földbe gyökerezett lábbal, a lény pedig vérben úszó szemmel figyelt engem. Elővettem a pálcámat, s meglebegtettem előtte. ,,Tudod mi ez?!”, tettem fel neki a kérdést, mire csak bután morgott egyet, s ingerülten megindult felém. Ekkor láttam elérkezettnek az időt arra, hogy cselekedjek is. Suhintottam a pálcámmal, mire a lényt egy súlyos rácstömeg zárta szoros béklyóba. A démon döngetni kezdte a börtönévé vált ketrecet, de veszett ügye volt. Kihívtam a Minisztérium embereit, akik hárították a parkban csapdába esett démoni problémát. Szerencsém volt, hiszen ha egy okosabb, fejlettebb démonnal találkoztam volna össze, bajom is lehetett volna. A szerencsémet, a zsebemben kuksoló szerencsekupak számlája írtam.

Találkoztam egy Démonnal

Cathleen Leah Wood

Késő este volt. Cathleen forgolódott az ágyában. Melege volt, és álmában beszélt. Egyszer csak felriadt. Felkelt, és rájött, hogy csak rosszat álmodott. A homloka tiszta verejték volt, és a szíve majd kiugrott a helyéből. A lány adott magának néhány percet, amíg magához tér. Eközben meg sem moccant. A szeme előtt még mindig a rémálma játszódott le. Amikor már egy kicsit megnyugodott, úgy döntött, hogy lemegy a konyhában egy pohár vízért. Pont élvezte a víz kellemes hidegét, ahogy a torkán lefolyik, és lehűti a testét, amikor valami furcsa hangra lett figyelmes. Egyből abbahagyta az ivást, és a poharát a mosogató mellett rakta le. Kiment a konyhából a folyosóra, és körbenézett. Nem vett észre semmi különöset. Felment a lépcsőn, és megvizsgálta a második szintet, de ott sem talált semmit. Újra lement, de most meg akart győződni arról, hogy be van zárva a bejárati ajtó. Megnézte a biztonsági rácsot, ami be volt zárva, majd becsukta az ajtót és kétszer megcsavarta a kilincsben lévő kulcsot. Most már biztosra ment, hogy senki sem jöhet be. Egy mély levegőt vett, és megfordult. Az arcán kiült a rémület. Sajnos rájött, hogy a rémálma még nem ért véget. Előtte egy sötét alak állt. Hosszú, fekete, kapucnis talárja még félelmetesebbé tette az ismeretlent. A csuklya elrejtette az idegen arcát.

Cathleen egy helyben állt. Nem tudta, hogy most mihez kezdjen. Fusson, hívjon segítséget, kiabáljon, vagy inkább meg se mozduljon? Egyszer csak felrohant a lépcsőn, bement a szobájában, kulcsra zárta maga mögött az ajtót, és gondolkozni kezdett. Nagyon jól tudta, hogy a bezárt ajtó nem fogja sokáig megvédeni a sötét alaktól. Egy az egyben biztos volt benne, hogy ez nem ember volt. Inkább valami túlvilági lény.

- Démon – suttogta a lány. Fel – le járkált a szobájában. Egyszer csak megpillantott egy porszívót. Felvonta a szemöldökét. Egy ötletet talált ki. Kinyitotta az ajtót, és várta, amíg a démon belép. Ekkor kapcsolta be a masinát, és beszippantotta a lényt. Aztán gyorsan leszaladt a konyhába egy befőttesért. Amikor felment, a porszívó csövét a befőttesbe rakta, és megvárta, amíg az ördög kijön a porszívóból. Aztán az üvegre csavarta a kupakot.

Cathleen a padlóra ült, és fújt egy nagyot. A befőttesre nézet, ami koromfekete lett. Gyorsan berakta a gardróbjába, és bebújt a takaró alatt. Azt gondolta, hogy egy ilyen eseménydús este után nem tudna elaludni, de tévedett, ugyan is elnyomta az álom. Túlságosan elfáradt, hogy ébren maradjon reggelig.

Találkoztam egy Démonnal

Jean Susan Black

Késő este igyekeztem hazafelé a folyó menti úton. A taláromat fázósan összehúztam, hideg, téli este volt. Egyszer csak vészjósló morgás hallatszott. Megijedtem, hiszen nagyon félelmetesen hangzott. Eszembe jutott, hogy vérfarkasok is vannak errefelé. Hirtelen a sötétségből egy vízidémon alakja bontakozott ki. Először sikítottam egyet, talán hallja valaki. De a környéken senki nem volt, én meg egyedül nem tudtam volna elbánni vele. Megpróbáltam észrevétlenül megkerülni, de egy másodperccel később, már fejjel lefelé lógtam a levegőben. Ekkor támadta egy ötletem. "Vingardium Leviosa"- kiáltottam, és megsuhintottam a pálcám. A folyó mellett feküdt egy rács, valami hajóról eshetett le. Azt találtam el a bűbájjal, és az szemöldökön vágta a démont. Én leestem a földre, felálltam, és rohantom, ahogy csak bírtam. Otthon sietve bezárkóztam, még a kulcsot is a zárban hagytam. Annyira féltem, hogy még egy kupaknyi nyugtató bájitalt is be kellett vennem, hogy aludni tudjak. Mostantól nem indulok el sötétedés után, ezt megfogadtam.