Sose felejtem el a tizenegyedik szülinapomat. Az asztal rogyadozott a rengeteg étel alatt, a szoba sarkában pedig halmozódott a sok-sok meglepetés. Volt ott hatalmas és apró doboz, fura formájú, mozgó papír és mindenféle varázslatos tárgy. Tortavágás után rohantam is bontogatni. Volt ott rengeteg hasznos dolog, iskolai felszerelések, és néhány haszontalan is, mint például a bolondos nagybátyámtól kapott biciklipedál. Már a végére értem, mikor szüleim mosolyogva figyelmeztettek, hogy az Ő ajándékuk még hátra van. Ekkor édesapám bevezetett a konyhából egy félénk házimanót. Egyszerű ruhácska volt rajta, ami jobban hasonlított egy lámpaernyőhöz, és emellett hangosan csoszogott is, de én rögtön szívembe zártam. Ő volt Ferka, az én első, saját házimanóm. Odarohantam hozzá és karomba zártam. Azt hiszem ez az ölelés végérvényesen meghatározta kapcsolatunk. Sok-sok éven keresztül hűségesen, becsülettel szolgált. Mikor nagykorú lettem egy sállal ajándékoztam meg. Ferka mai napig segít nekem, de már csupán szeretetből és nem kötelességből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése