Ben békésen szuszogott egy napsütötte szombat reggelen. A hét elég nehézkes volt, hiszen egy varázslónak nem könnyű az élete. A folyamatos, magolás és pálcalengetés könnyen megterheli a fiatal varázsló agyát. A fejét simogató napfény felébresztette a fiatal diákot, Örömmel nézett körbe a már majdnem üres hálóteremben. Lement a klubhelyiségbe, de barátai nem voltak ott. Gondolta biztos saját dolgaikat intézték, ez a fiút nem nagyon zavarta. A reggelit nem akarta elmulasztani, ezért sietve elindult a nagyterem felé, elképzelése sem volt, hogy hány óra van, de nem nagyon érdekelte amíg nem múlt el 10 óra. Szerencsére a reggeli még mindig az asztalon volt, de már csak pár diák lézengett ott. Egy arra járó Caminusos diáktól megkérdezte az időt. - 9 óra múlt 7 perccel – hangzott a kissé unott felelet. Ben megköszönte a feleletet és egy boldog mosollyal elindult visszafelé a klubhelyiségbe, de fél úton megtorpant, mert igazából nem is tudta, hogy minek is megy vissza. Rájött, hogy nincs semmiféle házija és a barátai sem voltak ott. Egy közeli ablakon át kinézett a napfényben fürdő udvarra. Nem volt jó szeme, de nem volt olyan magasan, hogy ne ismerje fel a diáktársait. - Ott van pár idősebb Caminusos, néhány nevetgélő Arcanusos lány, pár Solarisos, de nem ismerte fel bennük se Rachelt, se Emmát. - Nincs mese, ezek szerint a kastélyban vannak, de vajon hol? A Solarisos fiú elkezdte róni a folyosókat barátai után kutatva, hátha megtalálja őket, közben még a tantermekbe is benézett, netán ott töltenék idejüket. Az egyik tanteremből hangokat vélt hallani, de mikor benézett nem látott semmit. Már épp indult volna tovább, mikor valami elkapta a tekintetét. A terem túloldalán az ajtó még mindig suhogott. Ezek szerint mégis volt valaki ebben a teremben előtt, kíváncsisággal tele elindult, hogy meglesse hova vezet az ajtót. Már az ajtónál állt, mikor észrevett valami furát az ajtón. A kilincs, nem is kilincs volt, hanem egy kar. Felfelé is lehetett csavarni, hát Ben megtette. Ekkor egy fura zaj hallatszott a terem falja felé. A fiú arrafelé fordította a tekintetét és még épp elkapta, ahogy egy aranyló keret jelenik meg a levegőben. Az aranykeret egy tükörré állt össze, tetejébe rúnák voltak vésve, de még nem tanult annyit, hogy el is tudja olvasni őket. Egyetlen szó állt ki, ami akár magyar is lehetett volna: Edevis. Egy névnek tűnt, de Ben nem volt annyira jártas a varázsvilágban, hogy felismerje azt. Levette a szemét a titokzatos betűkről és az üvegre fordította azt. A fiú nem látta magát csak egy apró lányt, akinek mogyoróbarna haja volt és sötétfekete szeme. Ben ijedten lépett hátra és megmarkolta a kezén lévő vörös karszalagot. A tükörben lévő lány egy hatalmas kertes ház előtt állt, körülötte gyermekek játszottak, az egyiknek ugyanolyan szeme volt, mint a középső lánynak. Ben közelebb lépett a tükörhöz és óvatosan megérintette a képmást és az üvegbe suttogott: - Lily. - Az arcán egy aprócska könnycsepp gördült le. Húga nevetett. Barátai a tükör előtt állva találták, még mindig megigézve a tükröt bámulva. Kijelentették, hogy a tükör egy tiltott tárgy, amit nem szabad senkinek megtalálnia. A fiú követte őket a klubhelyiségbe, de még visszanézett az ajtóból. A húga képe már nem volt a tükrön, Ben elmosolyodott és hihetetlen boldogon folytatta tovább a hétvégéjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése