Balszerencsés péntek

Victoria Vulpine

Kora hajnalban felébredtem. Az ablakon túli táj még feketeségbe burkolózott. Lehunytam a szemem, s fél órán keresztül próbáltam visszaaludni, de végül bosszankodva megadtam magam és kipattantam az ágyból… Hatalmas koppanás rázta meg ekkor a csendet, s én a fejemet fogva estem vissza az ágyra. Csillagokat láttam magam előtt, s hangos szitkokat intéztem az ágyfüggönytartóhoz. Fél kézzel igyekeztem kitapogatni a villanykapcsolót, de mikor végre felleltem, s kattintottam egyet, a szobában ugyanolyan sötétség honolt.

,,Nem lehet igaz… Már megint az a fránya villanykörte…” – dohogtam, s egy székre felállva megigazítottam a körtét, mire a szoba fénybe borult. A hirtelen villanás viszont úgy elvakított, hogy ijedtemben hátrahőköltem, s lezúgtam a székről. Közben szerencsésen felborítottam egy kis asztalt, s levertem egy virágcserepet is. A megtépázott növény a földön feküdt, de még mindig virágszirmok szálltak a levegőben. Mély levegőt vettem, s a helyzettel mit sem törődve odaléptem a naptárhoz, s fordítottam rajta egyet: péntek.

,,Szuper, mindjárt itt a hétvége” – mosolyodtam el, hogy valami pozitívum is legyen a napom kezdésében. Eközben már pár fénysugár előbukkant a dombok, hegyek mögül, de fénye még homályos volt a kinti párától.

Komótosan öltözködni kezdtem. Lábamat beledugtam egy zokniba, ami nem nyújtotta a megfelelően meleg érzést. Lenéztem, s nagylábujjam borzongva kandikált ki a lyukas zokniból. Szemeimet forgatva kerestem egy másikat, s mikor végre teljes és lyukmentes volt a szerelésem, elindultam, hogy leugorjak még a könyvtárba az első órám előtt. Elég borús hangulatban róttam a folyosókat, s rendkívül meglepett mikor nagy zsivajt, kuncogást hallottam a Nagyteremből. Óvatosan lenyomtam a kilincset, s beléptem… Hatalmas csattanással vágódtam el a terem kőpadlóján. Hátrapillantottam, s felleltem egy óriási gumikereket, melyben különböző színű fénynyalábok pattogtak, durrogtak. Hirtelen nevetés harsant fel a másik oldalon, s felpillantva elsősök nagy csapatát vettem észre, akik rám mutogatnak, s rendkívül vidám hangulatot árasztanak a belépőm miatt. Paprikapiros arccal felegyenesedtem, s mikor a lurkók felismertek, néma csönd borult a teremre, csupán a csillagszórók pattogtak az ajtó előtt. Jó pár büntetés tervét daráltam le nekik hirtelenjében, s a professzorok értesítésének ecsetelése után kiléptem a Nagyteremből, s elrohantam a könyvtárba, hogy nyugalomra leljek. A nap folyamán rengeteg beszéltek reggeli kalandomról, de ez nem volt elég… Én még bájitaltanon felgyújtottam a padtársam talárját, s a könyvtárban is a fejemre borult egy egész polcnyi könyv…

Ez sem az én napom volt.