Őszintén reméltem, hogy ez egy nyugodt hétfő lesz. Reggel későn keltem, mint mindig, Barátnőm lustán várta, hogy talán valaki megken neki egy zsemlét mondhatni, hogy szájába repüljön a sültgalamb. Megjött a szokásos reggeli posta. Én is kaptam valamit. Egy bon-bont. Milyen kedves, gondoltam, de hirtelen felrobbant. A békanyál beterítette a talárom. Mérhetetlenül dühös lettem. Hallottam a viccekről, de nem gondoltam, hogy engem is megtalál. Mögöttem Robbie Bland hangosan röhögött. Ő volt az! Felszaladtam, és átöltözés közben mindenféle tervet szőttem. Varázsolhatnék a lábára egy lábbilincset is, de ez nem elég gonosz. Vagy egy repülő kaspó, ami követi, és folyton vizet önt a fejére? Ez már jobban tetszett. Tudtam, hogyha bon-bont küldök, akkor elégeti, mielőtt felrobban. Az árulkodás pedig olyan gyerekes. Hirtelen eszembe jutott. Vidáman indultam bájitaltanra. Az órán mögötte ültem. Amikor nem figyelt, beledobtam az ajakbalzsamomat a főzetébe. A bájital roppant érzékeny volt, és iszonyatos hanggal felrobbant. Természetesen őt terítette be a legjobban. Este békésen aludtam el, és reméltem, hogy a kedd már egy átlagos kedd lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése