Vanessa A. Pellax
Az idei perzselő nyarat Románia hűvös hegyei közt töltöttem a családommal. Mikor szeretett szüleim közölték velem hírt, mely heves szívdobogásra és kézfejremegésre késztetett, galambtoll pennám sötét tintapacát hagyott az áttetsző pergamenen. Édesapám hatalmas vámpírbolond volt, így feltett szándéka volt, hogy kapcsolatba lép egy szívélyes, és kevésbe szomjas vérszívóval nyaralásunk idején. Számomra is szimpatikusnak tetszettek a vámpírok, így fülig érő mosollyal vágtam neki a kalandnak. Egy számunkra tökéletesen berendezett házikó várt minket két hegy lába között, s ha felpillantottunk, láttuk a hegyek tetejét beborító, fehéren csillogó havat, és ha a kertre vetettünk egy pillantást, csodálatos pitypang tenger tárult számunk elé. Három nap múlva, mikor a szokásos reggeli, ébresztő fahéjas kávémat ittam, s éppen egy kiskanállal kevergettem a finoman gőzölgő italt, egy eddig nem hallott morgásra lettem figyelmes. Érdeklődve, mégis gyanakodva néztem ki az ablakon. Halk sikoly hagyta el a számat, hiszen egy medve körözött a házunknál, édesanyám pedig a kertben tevékenykedett, apámmal együtt. Pálcájuk pedig az asztalon pihent. Pánik kerített hatalmába, de a legnagyobb szerencsénkre, váratlan segítséget kaptunk. Egy csuklyás férfi ugrott a medve és a szüleim közé, megmentve ezzel az életüket. A következő döbbenet csak ekkor következett: az idegen férfi egy vámpír volt, aki az erre tévedt turistákat szokta védelmezni a veszélyes ragadozóktól. Családunk azóta is mély baráti viszonyt táplál az életmentő vámpírúrral, Zindelo Fonsóval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése