Berenice Mayflower
Az ókori Spárta a katonák állama - a jelszó a vasszigor és a fegyelem.
Mint ősszel a fákról lehulló levelek, úgy követik most egymást a csaták görög honban. Fentről látom, ahogy most is összegyűlnek az agórán. A katonák, asszonyok és apró gyermekeik, akik még nem is sejtik, hogy hamarosan el kell szakadniuk anyjuktól, hogy Spárta kemény keze alatt igazi harcossá érjenek.
Ott van a király is. Leonidasz felemeli a karját, éppen rám mutat. A tömeg egy emberként fordul felém. Egyesek arca kétkedést, másoké félelmet vagy tiszteletet tükröz. Hárman indulnak el a hegyre, a három legvitézebb spártai. Tudom, miért jönnek, így megy ez már évek óta. A mostani azonban különleges látogatás lesz. Most minden eldől – a nép sorsa, a király sorsa.
Hallom, ahogy lépteiktől kövek zuhannak a mélybe a keskeny hegyi ösvényről. Az ajtóm felé fordulok, egyik kezemben a pálca, a másikban a fénylő gömb. Csak nekik tartogattam, ahogy az anyám és a nagyanyám mondta sok-sok éve.
Tompa zajok ütik meg a fülemet, sarujuk már a ház előtti homokot súrolja. Kopognak, én pedig egy pálcaintéssel ajtót nyitok és hellyel kínálom őket. Leülnek és feszülten figyelnek. Ügyet sem vetnek a falak mellett lebegő fényekre vagy a polcokon füstölgő, aranyszínben fürdő bájitalokra. Szempilla se rebben, ahogy a levegőbe emelem a kezem. Aztán ujjaim szétcsúsznak, s a jóslat hangtalanul a porba hullik.
A király meggyötört arccal hagyja el a házam. Még utoljára visszafordulnak a bozóttal szegélyezett kapumból, hogy megköszönjék a szolgálataimat, majd vörös köpenyüket elnyeli az éjszaka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése