Időutazás

Susan Jessica Gartner

Mindenféleképpen el tudnám magam képzelni, amint egy öreg, ősz bácsi beültet egy rozoga, elrozsdásodott szerkezetbe, amit még most tesztelnek. Biztosan izgatott lennék és hasonlóan érezném magam, mintha egy merengőbe kötöttem volna ki, véletlenül. Megfordulna velem a világ, majd pillanatokkal később kiszálnék a rozoga vasszerkezetből és már nem egy laboratóriumban, hanem egy réten, hósipkás hegycsúcsokkal körülvéve találnám magam. Megállapítva az 1400 évek kellős közepén állhatnék, ahogy a professzorral megbeszéltük. Olyan lennék, mint egy szellem. Az emberek nem vesznek észre, mégis ott vagyok. Egy harc közepén állnék és nézve a technikát a jelenetet, ahogy az akkori muglik éltek. Felmérném, hogy milyen volt a harc, milyen nehár lehetett.

Pihenni leülnék a fűbe, távol a rothadó embertestek tömegétől és a zsebemben található maradék mézes nápolyit nyammognám el, elgondolkozva, hogy érdemes lett volna itt élni.

Aztán eltávozva bemennék a régi angliai faluhoz, ahol zsibongana az élet. Beülnék egy kocsmába, vagy netán benéznék egy akkori házba, ahol épp egy öreg varázsló tanakodik, azon a módszeren amit mi, a saját korunkban már jól ismerünk. Elüldögélnék estig, talán még el is aludnék, s egy hordó tetején egy falevél hullana rám, s jelezné, hogy itt az idő, indulás haza!